
Városi útépítés
A városi útépítés az építőiparban is egy különálló szakág. Budapest sugárútjainak és főútjainak építését csak kipróbált, többszörösen bizonyított vállalatokra bízzák rá. Rengeteg esetben a munkálatokat nagyon rövid idő alatt kell elvégezni, emellett biztosítani kell a forgalom zavartalan áthaladását és tekintettel kell Budapest óramű pontossággal működő tömeg közlekedési hálózatára. Ezen nehezítő körülmények miatt külön megtiszteltetés ha Budapest és egyéb nagyvárosok útjain dolgozhatunk.
A hódmezővásárhelyi tram-train magyarországi első villamos-vasút rendszere. Szeged és Hódmezővásárhely lakott területén villamosként, azok között pedig a már meglévő és más vonatok által is használt Szeged–Békéscsaba-vasútvonalon közlekedik. Vállalatunk a hódmezővásárhelyi szakaszon vállalt járda, peron, és gyalogátkelő építést. Továbbá a projekt részeként helyeztünk le 6000 négyzetméter térkövet és építettünk 5000 folyóméter szegélyt.
A Colas Alterra Zrt. felkérésére korszerűsítettünk 4 megállót az 50-es villamos vonalán. A európai unió álltál is finanszírozott projekt célja a peronok akadálymentes megközelítése és a hozzájuk tartozó közúti csomópontok biztonságossá tétele. A felújítás a következő megállókat érintette: Kossuth tér, Árpád utca, Baross utca (Béke tér irányú peron), Szarvas csárda tér